Sajtó

Egy kivételesen fantáziadús és összetett darabról van szó. Olyannyira, hogy a bőség zavarával küszködik, aki le akarja írni az előadást.

Két beteg függőlegesen kezelve. Egy kicsi meg egy nagy. Egy szikár és egy virulens. Egy jobb hangú és egy rosszabb hangú. Egy mozgékony és egy kevésbé izgő.

A Priznicben nincs tánc, még mozgás is alig, mert az előadás két szereplője végig fekszik. Igaz, függőlegesen, mert kórházi ágyuk a falon nyugszik, ebből következik az is, hogy amikor a két beteg felül, a valóságban előrehajol. Ezzel el is érkeztünk a darab egyik alapkérdéséhez: mi a valóság? Pontosabban: hol húzódik a határa?

Csak azt tudod beszívni, amit előzőleg kifújtam. Ez a törvény az aritmiás szívek klubjának kohéziós ereje.

„A produkciót tökéletesen kifejezi az alcím: „szabad ötletek színészekre és táncosokra"

Lázár Ervintől csentem a címet, éppúgy, mint Szabó Rékáék, új darabjuk, a Buddha szomorú esetében, mely az író novellái alapján született.