Sajtó

Kevés kortárs táncegyüttes büszkélkedhet azzal, hogy valamely darabja akár egy évadot is „túlélne”. Azt még kevesebben mondhatják el magukról, hogy előadásukat nyolcadik éve életben tudják tartani, ráadásul a közönség töretlen érdeklődése mellett.

Ilyen nincs, és mégis van: felszabadultan jövök ki egy kortárstánc-előadásról – gondoltam 2004-ben, miután Szabó Réka Karc című produkcióját láttam.

"Érezzék jól magukat, mi pedig tovább dolgozunk!" - intézi maliciózus szavait Kövesdi László a kacagó nagyérdeműhöz. A nevető ember fehér holló a hazai táncelőadásokon, ahol tombol a magyar sanyar, a fojtogató belterj és a kulisszahasogató giccs, pátosz.

Szabó Réka legutóbbi bemutatója újabb állomást jelent azon az úton, amelyen az alkotó a Véletlen óta jár. Az egykori kortárs táncos (végzettsége szerint matematikus) sajátos egyensúlyt keres a tánc és a színház között. Az Alibi egyik „kalapba" sem illik igazán bele, bár mindegyik jellegzetességeit hordozza.

Egy kivételesen fantáziadús és összetett darabról van szó. Olyannyira, hogy a bőség zavarával küszködik, aki le akarja írni az előadást.

Két beteg függőlegesen kezelve. Egy kicsi meg egy nagy. Egy szikár és egy virulens. Egy jobb hangú és egy rosszabb hangú. Egy mozgékony és egy kevésbé izgő.