Bezárás

Pályázati felhívás színházi beavató programra középiskolai osztályok számára

 

A 2024/25-ös évadban 14 diákcsoport ingyenesen vehet részt a Szünet Együttes – az egykori független táncszínházi társulat, a Tünet Együttes – Beavató programjában. A 3 lépcsős beavató program középiskolás diákok számára kínál lehetőséget az alkotókkal való találkozásra. A program játékos formában hozza közelebb a fiatalokhoz a kortárs színház, táncszínház világát, lehetőséget teremt a verbális kommunikáción túlmutató közös nyelv megtapasztalására, gyakorlására.

 

Bár a Tünet Együttes tavalyi hibernálása óta nem játssza előadásait, Fahidi Éva szellemi örökségét A létezés eufóriája c. dokumentumfilmen és a hozzá kapcsolódó színházi beavatón keresztül szeretné a fiataloknak továbbadni.

 

„Hiszek benne, hogy Éva kivételes személyisége, traumáival való folyamatos párbeszéde, humora, bölcsessége, empátiája, és az az őrült kihívás, melybe 90 évesen vágott bele, hogy egy táncszínházi előadásban dolgozzuk fel élettörténetét, szembesítő erejű élmény lehet a fiatalok számára. Fahidi Éva 2023 őszén itt hagyott minket, így magunkra maradtunk szellemi örökségével.” (Szabó Réka, a Tünet Együttes művészeti vezetője, és a film rendezője)

 

Részletek itt: https://tunetegyuttes.hu/beavato/a-letezes-euforiaja

 

Jelentkezési határidő: 2024. szeptember 29.

 

Jelentkezni a pályázati űrlap kitöltésével lehet.