Sajtó

Rendhagyó évadnyitót tartott a Tünet Együttes: a másfél éve teltházzal futó Az éjszaka csodái című darabot szeptember 13-án újra elhozták a Trafó színpadára, amelyet egy nagyon személyes hangvételű diskurzus követett. A beszélgetés vendégei Szabó Réka alapító-rendező és dr. Zacher Gábor toxikológus voltak, akik a művészet és a hallucinogén anyagok közti kapcsolatot érintő kérdéseket boncolgatták.

Szeptember 13-án rendezték a Tünet Együttes rendhagyó évadnyitóját, a másfél éve telt házzal futó Az éjszaka csodáival. Az előadás után dr. Zacher Gábor toxikológus beszélgetett a társulat alapító-rendezőjével, Szabó Rékával arról, hogy lehet-e józanul betépni, pusztán a művészet segítségével

A Tünet Együttes rendhagyó évadnyitóján Dr. Zacher Gábor véleményét is meghallgathatjuk arról, hogy milyen bódító hatásai lehetnek a művészetnek.

Mozdulatlanság és mozgás, csend és megszólalás nem esik ám olyan távol egymástól, mint elsőre gondolnánk. A Sóvirág tán legbeszédesebb táncjelenete az, amikor Fahidi Éva a színpad szélén, a rendezői jobbon ül egy széken, és nem csinál semmit, csak néz minket.

A fesztivált méltón lezáró Sóvirág, Cuhorka Emese és Fahidi Éva darabja az általam annyira szeretett Szabó Réka rendezésében a legszebb előadás volt. Sőt, fogalmazhatok úgy, hogy tízéves bloggerlétem egyik legszebb előadása

Úgy gondolom, ez a váltás csak javára válthat a társulat állandó közönségének. A holokauszt-túlélő Fahidi Éva és egy fiatal táncosnő, Cuhorka Emese közös duettje ez az előadás. Közös nevezőjük a tánc formanyelve, és a befogadóban önkéntelenül is felmerül az a kérdés, hogy a fiatal nő esetleg a sokat látott asszony manifesztációja? Nem feladatunk erre választ keresni. A Tünet Együttes több mint tíz éve a kortárs táncszínházi élet meghatározó szereplője, és úgy gondolom, hogy ezzel az előadásukkal fordulóponthoz érkeztek. Számukra nem okoznak problémát a műfaji korlátok, a szöveg és a mozgásformák egyensúlyban vannak egymással. Az előadás megértése szempontjából fontosnak tartom kiemelni az alcímet: „A létezés eufóriája.” Az ember életében vannak olyan pillanatok, amikor az életöröm elsöprő érzése minden fájdalmat maga alá temet. Azoknak ajánlom ezt az előadást, akik nem riadnak vissza a fajsúlyosabb témáktól, és vágynak az elgondolkodtató színházi élményekre. A katarzist illetően pedig a próbafolyamatról szóló dokumentumfilm címe ötlik fel bennem: „Sírással nem megyünk semmire.” Újvári Boglárka