Bezárás
imagetext

Fotó: Dusa Gábor
Premier: 2012. február 02.



Költői tánc vagy második világháborús történelmi archívum? Ezúttal a nézők alakítják az előadást, választják ki, mit szeretnének látni-hallani. Csak egy gombnyomás, és a távirányító mindenkinél ott van. A Tünet Együttes kísérlete jól modellezi azt a világot, a mai Magyarország társadalmát, amelyben élünk.

Vajon a történelem olyan, mint a természet: kiszámíthatatlan és kontrollálhatatlan, vagy az egyénnek is befolyása van a nagy folyamatokra?

Lábán Rudolf-díj – a 2012-es év legjobb táncelőadása

Húzódik valahol egy láthatatlan határ. Csak akkor válik láthatóvá, ha átléptünk rajta, és már minden visszafordíthatatlan. Közeledünk.

Nem az a kérdés, hogy miről akarunk beszélni, hanem hogy mit akarunk elhallgatni.

És most nagy dolgokra gondolok, nem kicsikre.

Hang vagy mozdulat, sötét vagy fény, feledni akart valóság vagy színház, életprogram vagy esti program – ti választotok. Egyetlen gombon múlik minden. A melletted ülők döntik el, hogy mit nézel.

Két dolog tölt el mélységes csodálkozással, a körülmények hatalma felettem, és a körülöttem lévő baj bennem.

„…elfelejtettünk egymástól bocsánatot kérni. Magunkon kezdeni a dolgot.

Most nem azokra gondolok, akik valamit csináltak, nem a fanatizáltakra vagy a rosszhiszeműekre, mert azokra nem gondolok. Hanem azokra, akik nem csináltak semmit.

Vagy majdnem semmit.

Keveset. Ezt-azt, és ha sokat is, nem eleget.

Azokra, akik csak úgy, miközben reggel szépen fölkeltek, azután pedig estve lefeküdtek, legitimálták a rendszert. Meg még álmukban is.

Azzal, hogy egy levegőt szívtak vele.”

(Kukorelly Endre: Rom – A szovjetónió története)


„Ha egyszerre vetődik fel témaként a szavazás és a nácizmus világháború-korabeli térnyerése, a kettőről együtt a legtöbbeknek alighanem eszébe jut a kellemetlen igazság: Hitler demokratikus úton megválasztott politikusként kezdte felépíteni karrierjét. Konkrétan róla mindazonáltal nincs szó a Tünet Együttes Voks című előadásában: az legfeljebb a nézői asszociációk beindításáért felelős - de Szabó Réka koreográfiájának épp ez, az asszociáció a fő eszköze. Ami leginkább megmarad a nézőben az előadásból, az nem jelenik meg vagy hangzik el a színpadon: kinek-kinek az agyában születik meg. Így a legbiztosabb, hogy átmegy az üzenet (vagy valamilyen üzenet): ha azt mindenki saját maga fogalmazza meg.” (Kovács Bálint, Origo)

Köszönjük a Bonbonettinek az előadás létrehozásához nyújtott segítségét. 

Koprodukciós partner: Trafó Kortárs Művészetek Háza 
Rendező: Szabó Réka 
Szereplők: Ayelet Yekutiel / Biczók Anna, Bordás Emil, Egyed Bea, Furulyás Dóra, Szász Dániel 
Dramaturg: Peer Krisztián 
Fény: Szirtes Attila 
Zeneszerző: Márkos Albert 
Zenészek: hegedű: Bakai Márton, cselló: Márkos Albert, nagybőgő: Hock Ernő, zongora: Rubik Ernő Zoltán, ütőhangszerek: Tömösközi László  
Speciális technológia: Korai Zsolt 
Kosztüm: Balázs Juli, Szabados Luca 
A szövegeket elmondja: Bánki Gergely, Kertész Péter 
Külön köszönet: Barna Balázs, Gáti István, Trenka Csaba, Sophie Teheux 
Az előadásban elhangzik: Krzysztof Penderecki Gyászzene Hirosima áldozatainak emlékére című műve 

Támogatók: Trafó Kortárs Művészetek Háza, NKA, Nyílt Társadalom Intézet, Bonbonetti, Lengyel Intézet  Grafika: Laki Eszter


Sajtó