Bezárás
imagetext

Fotó: Mészáros Csaba
Premier: 2015. október 13.



Egy 93 éves Auschwitz-Birkenau-túlélő és egy fiatal táncosnő duettje


Éva szenvedélyes öröm-kereső, Emese folyton mindenkit meg akar váltani. Éva nem szokott búcsúzkodni, Emese szeret hazajönni. Közös anyanyelvük a tánc. Éva az utolsó tanúk egyike. Gondosan megőrzött fiatalkori ruháit mintha csak Emesére szabták volna. Emese magas, Éva még mindig magasnak hiszi magát. Hasonlítanak.

Az előadás tétje és fő kérdése az, hogy van-e átjárás e két világ között, átadható-e a tapasztalat, vagy épp fordítva: meg lehet-e érteni egy mai fiatal problémáit egy olyan súlyú élettel a hátunk mögött, mint amilyen Évának jutott? Lehetséges-e kettejük Nagy Közös Tánca?

„Az öregember majdnem úgy tekint vissza az életére, mint a vándor a hegy tetején a lába előtt elterülő tájra. Mindent lát egyszerre, mi közelebb van, mi távolabb. De pont azért, mert egyszerre lát mindent, az idősíkok sem kronologikus rendben sorakoznak lelkében, hanem összefolynak.”

(Fahidi Éva: A Dolgok Lelke)

*A sóvirág nem haszonnövény, a Debrecen környéki pusztákat borította a boldog békeidőkben. Alkalmazkodott a szikes talajhoz, az ólomgyökerűek családjába tartozik. Illata fanyar. Őshonos.

A próbafolyamatról és azon keresztül Éva életéről közösségi finanszírozásban dokumentumfilm készül.




“A Sóvirág anyaga két élet – a Tünet Együttestagjai ezt a két igencsak különböző anyagot vonták egy játékba.

Cuhorka Emese a számos fontos dolog mellett, amit egy táncosnak tudnia kell, megtanulta a leglényegesebbet (vajon hányan tanulják meg?): tud választani, mit érdemes csinálni és mit nem. Ennél többet aligha kell elsajátítani azon a nyilvánvaló alapvetésen túl, hogy a művészet szabaddá tesz, így nem mellékesen csak az lesz művésszé, aki képes szabadon gondolkodni testestül, lelkestül. 

Fahidi Éva könyvéből (A Dolgok Lelke címmel tíz évvel ezelőtt megírta a történetét: az elmúlt korszakot és térséget személyesen átfogva), ahogy színpadra lépve a lényéből is sugárzik, hogy nem mindennapi erő, bátorság, érdeklődés élteti.  Az önazonosságukkal játszanak színházat. Az előadás ugyanakkor időcsúszás-tanulmány is a fiatalság és a valaha volt fiatalság találkozásáról. Semmit nem akarnak udvariasan elfedni: a korukból adódó különbségük (miközben mindketten egészen kivételes fizikai és szellemi állapotban vannak) rendkívül izgalmas, így az is, hogy vajon miért és hogyan érdekesek egymás számára, illetve mit tudnak ezzel kezdeni előttünk. Hibátlan arányérzékkel „nem adják ki”, melyikük mire képes, miközben nyilvánvaló, hogy amióta megismerkedtek, alighanem pontosan megtudták a másikról, hol vannak a határai – minden bizonnyal éppen ettől bízhatták egymásra magukat.” (Proics Lilla, Revizor)

Szereplők: Cuhorka Emese, Fahidi Éva

Rendező: Szabó Réka

Dramaturg: Peer Krisztián, Zsigó Anna

Fény: Szirtes Attila

Kosztüm: Szűcs Edit

Speciális kellék: Haraszti Janka

Külön köszönet a Hodworks-nek a Senki kosztümért 



Sajtó