Most is megkésve kezdek neki, pedig már régóta érik bennem, hogy blogot írok arról, amit most csinálok: a Bird Experience-ről. Mint egy mamája után bukdácsoló kisgyerek, szaladgálok az elhatározásaim nyomában – vajon miért. Ambivalens bennem ez is, mint annyi minden. Rühellem a sok zajt, a mérhetetlen fölösleges szót, ami itt kering ezen a világhálón, közben meg biztosan érzem, hogy jó volna rávennem magam az írásra. Ez az év a másképp csinálás éve: más válaszokat adni döntéshelyzetekre, az élet apró dilemmáira, rajtakapni magam, a saját működésem szokásos mintázatait kisiklatni, például nem futni el az írás elöl, nem futni el új emberek, új helyzetek elöl. Vállalni a kényelmetlent, a szokatlant.

Két éve, amikor igen-t mondtam a dán NextDoor Project felkérésére, hogy vegyek részt a Kreatív Európa pályázatukban partnerként, nem gondoltam volna, hogy a Tünet mélyhűtve pihen majd, amikor belekezdek. Ez is új: részt venni öt ország öt táncegyüttesének együttműködésében megvalósuló projektben. Azért mondtam igen-t, mert tetszett a koncepció. Valódi inspirációnak éreztem, valódi szándéknak – ami nem gyakran adódik.

Öt hatalmas fekete testvérmadár száll szerte öt európai városba. Ők a gyász, a veszteség madarai. Segítségükkel a helyi alkotóközösségek közösen gondolkodva, ám különböző utakat bejárva dolgozzák fel a veszteség témakörét, különféle civil csoportok bevonásával. Többek között előadásokat hoznak létre, amelyek egy időben valósulnak meg az öt városban, és a streaming segítségével egy időre össze is kapcsolódnak, megnyílnak egymás felé.

A projektben részt vevő szervezetek: a koppenhágai NextDoor Project (DK), a budapesti The Symptoms / Szünet Együttes (HU), a moskoseli Northern Sustainable Futures (SE), az athéni Zita Dance company (GR) és a granadai Asociación Companiá Danza Vinculados (E).

Több mint egy éve tudjuk, hogy a projekt nyert. Egy éve folynak a zoom-megbeszélések, az ismerkedés, az előkészítés. A folyamat vállalása, hogy mi nem repülünk egymáshoz, azt is kutatjuk, hogyan lehet a képernyőn keresztül együttműködni. Mindeközben zajlott életem legnehezebb döntésének meghozatala, aztán a fél évig tartó búcsú – utolsó előadások, utolsó beszélgetések, a Trafóbeli Tünet Búcsú előkészítése, a 20 éves múlt szereplőinek megkeresése, újra-találkozások, újra-nemtalálkozások, emlékek, fotók, videók, szövegek…

Azután a nyár, zuhanás a semmibe, menekülés, messze. Észrevétlen, és némiképp váratlanul érkeznek meg a harmónia, a megerősödés jelei. De csúszós talajon járok, kisebb-nagyobb szakadékok szélén, és néha el is vétem a lépést. Nem csoda, hogy a kiürült Szünet Stúdiót csak lassan kezdtem élettel megtölteni. Miközben már pontosan tudtam, mit akarok, valami dermedtség ült rajtam. Az utolsó pillanatban fogtam neki a Bird Experience-nek, a semmiből indultam, mint szakmám elején, újra egyedül. Erről az útról mesélek majd ebben a blogban, de mások is megszólalnak majd itt a témával kapcsolatban.

fotó: Dányi Viktória