Milyen az élet a hibernált Tünet Együttesben?
Szabó Réka története
Június 13-án búcsúztunk a Trafóban. Hosszabban, mint gondoltuk – majdnem éjfél volt, amikor rácsuktam az élet vizére a fridzsider ajtót, és odagyűltünk a színpadra a fenti képhez – akkori és valaha volt Tünetesek, munkatársak, művészek és menedzserek, PR-osok, irodisták ésmatematikusok, de még velünk érző fesztiválszervező is akad ott.
Másnap utolsó erőnkből, és a nélkülözhetetlen önkéntesek segítségével visszacűgöltük a Jurányiba az elmúlt 20 év díszleteit, kosztümjeit és finoman szólva lecsesztük, ahova tudtuk. És a Tünet Stúdióban is: becsuktam az ajtót. Nem néztem vissza, elmentem. Messzire.
Mennyi időt kell pihenni 20 év után? Ki vagyok én, ha nincs Tünet? Már kéne tudnom, mihez kezdek, vagy korai még bármi? Most jó nekem, vagy rossz?
Jó távol lenni, jó nem részt venni, jó kimaradni, jó nem gürcölni, jó nem rakni ki szórólapot, jó nem munkáltatónak lenni, jó nem aggódni, hogy fogynak-e a jegyek, hogy lesz-e pénz, hogy ki dönt rólunk és hogyan. Jó tágabb térbe kerülni. Jó nem akarni problémát megoldani, jó nem akarni.
Jó (lenne) rendet rakni. Jó magamban lenni.
Aztán lassan rossz nem alkotni. De mi a cselekvési terem?
Visszajöttem, kinyitottam a Tünet ajtaját, és újraindítottam a reggeli tornákat – ezt akarom. Lassan keresem a helyem, részt veszek ismeretlen, akár kissé kényelmetlen helyzetekben – például milyen csupa fiatal táncossal improvizálni? Ki vagyok én nekik? Lassan kikristályosodott: ebben az évadban a tanításra, civilekkel, fiatalokkal való munkára helyezem a hangsúlyt. A tágas belső teret, nyitottságot nagyon szeretném megtartani. Legyen esélye a véletlennek.
Ami konkrét:
Egyfelől részt veszek egy Kreatív Európa projektben, a Bird Experience-ben, melyben 5 ország egy-egytánc társulata működik együtt. Dániából szétszáll öt fekete madár Európa öt városába – köztük Budapestre. Ők a gyász, a veszteség madarai. Közösen gondolkodva, ám különböző utakat bejárva dolgozzuk fel a gyász és veszteség témakörét a madár segítségével, különféle civil csoportok bevonásával.
Én egy ingyenes, zárt drámacsoportba várom bárki jelentkezését, aki a témában érintett: olyan felnőttekét, akik kénytelenek voltak lemondani a hivatásukról, vagy épp most fontolgatják a döntést. A három hónap alatt közösen létrehozunk egy közösségi előadást, amit március elején a MU színházban mutatunk be. Ezen felül szeretnénk platformot teremteni azok számára is, akik nem tudnak/akarnak a drámacsoportban részt venni, de a témában mélyen érintettek.
A részleteket itt olvashatjátok:
https://www.facebook.com/events/273169161770767
Az évad második felében folytatni szeretnénk középiskolásoknak szóló beavató programunkat. A létezés eufóriája c. dokumentumfilmünk köré épülő három lépcsős programban a diákok Fahidi Éva sorsán keresztül találkoznak a Holokauszt témakörével, de egyben találkoznak Éva hihetetlen megküzdő erejével, reményteli, meleg, az életet és a táncot ünneplő kivételes személyiségével.
Készülünk egy új osztályszínházi előadás létrehozására is középiskolások számára, melynek témája a hazánkhoz, a kultúránkhoz, a hagyományainkhoz fűződő viszonyunk. A munkacíme Himnusz, és kiindulópontja az a döntési helyzet, hogy a diákoknak van lehetőségük arról szavazni: vajon ők megváltoztatnák a magyar Himnuszt, vagy sem.
Továbbra is folytatjuk művészeknek, tudósoknak és postáskisasszonyoknak szóló reggeli tornáinkat a Tünet Stúdióban.
Részletek itt: https://tunetegyuttes.hu/article/574
Még számtalan terv van a fejemben: sokan kérték, hogy tegyük online elérhetővé a Sóvirág c.előadásunkat – ennek egyelőre a zenei jogdíjak állják az útját. Szeretném a Tünet Könyvet is tető alá hozni, és a Tünet előadásaihoz készült zenéket felvenni, online elérhetővé tenni. Egyelőre türelmet kérek: lassabb vagyok, és nem is szeretnék túlságosan gyorsítani.
Hogy mindez hova vezet, nem tudom. Már át tudom élni, hogy ez izgalmas.
Fotó: Dányi Viktória