Gábor Sára, a készülő Tünet előadás, a Burok fiatal dramaturgja naplót írt a próbafolyamat alatt szerzett élményeiből. Íme az első rész.

Izzadtság cseppek csöpögnek a rózsaszín polifoamra. Megállíthatatlan, eltörölhetetlen, felfüggeszthetetlen folyamatossággal csöpögök, akár egy metronóm. Ahogy mozgok, izzadok, ahogy izzadok, homályosul a látásom, ahogy vakulok, beljebb kerülök. Az erek kitágulnak és összehúzódnak. A tüdőm kitágul és összehúzódik. A szívem ver és pumpál. Kitágul és összehúzódik. Az egész rendszer ritmus és repetíció.

Így éltem meg Szabó Réka reggeli tornáját az első Tünetes próbám előtt. Ez egy olyan bemelegítés nem csak táncosoknak, ami nyitott – bárki részt vehet rajta. A nap további részében ültem és figyeltem a táncosok különböző keretben, instrukcióra, zenére végzett mozgás-improvizációit.

Minden idegszálammal próbálok figyelni, végigkövetni a három táncosnőt, Furulyás Dórát, Nagy Csillát és Virág Melindát. Illetve hol egyiket, hol másikat. Ide-oda siklik a tekintet. Rögzítem, ami kint történik, és ami a fejemben, a benyomásaimat; képeket, fogalmakat, érzeteket. Ha elszalasztom, nincs még egyszer. Egy improvizáció megismételhetetlen.

Egészen lassan a három becsomagolt test kibomlik. Ketten egy tempóban, a harmadik idegtépően apró mozzanatokkal, mintegy kikapaszkodik ebből a begubózott állapotból. És lassan meghallom a légzésüket. Nem a hármukét, hanem egy légzést, három torokból, hat tüdőből. Együtt pulzálnak. Akár egy nagy szerv. Lüktet a szív. Szív három kamrával.

Beszélünk róla. Nem könnyű szavakká formálni az észleléseimet. Talán nekik se annyira, de megkíséreljük megfogalmazni.

Sok szó esik az előadás témájáról: a szülésről. Mi az? Mi jelenti azt? Mi közhely? Hogy megfogható és rekonstruálható a megélés? Mi történt a testtel? Számomra minden mozzanat új és érdekes.

Kívül vagyok a táncon. Azaz az előadás formáján. És kívül vagyok az előadás témáján. Azaz még nem szültem, ellenben a többi résztvevővel. Beavatatlan vagyok. Idióta. Gyerek. Ez egy kényelmes szerep, hisz szabad kérdezni. Sőt. Az a feladatom, hogy értetlenkedjek. Ez mentség és nehézség is.

Fekete balettszőnyegen ülünk. Nincs szék. Nincs nézőtér. Mindenki egy térben, egy szinten, természetes fényben. És ebben az idilli légkörben vesznek körbe a jóbarátok: a poloskák. Váratlan pillanatokban előbukkannak, szökkennek, reppennek a Jurányi utcáról beszökő poloskák, akik szívós munkával betáncolták magukat az előadásba is.

Ennyi spoiler belefér egy próbanaplóba.