Fotó: Jókúti György

Premier: 2010. május 14.

Mély fájdalommal, megtört szívvel tudatjuk, hogy nem vagyunk többé. Hosszú betegség után komikus hirtelenséggel kihúnytunk. Mintha sose lettünk volna. Jobb is, hogy a vége felé már egyre kevesebben látogattatok, az ember úgysem tud méltósággal az ágyba vizelni.

Kliséink még itt kísértenek. Nyomot hagytunk, de hogy olvas-e belőle bárki is… Szegényebb lett a szegény világ, és még csak észre sem veszi.

Emléke örökkön él.

Vagy legalábbis amíg mi vagyunk.

A Tünet Együttes és a budapesti Katona József Színház közös produkciója a művészet és a színház örök eszményeit ássa elő, hogy egy groteszk koporshow keretében elsirassa és kiárusítsa őket. A magas művészet közhelyeit, toposzait a nézők magukkal vihetik, vitrinbe zárhatják egy valahavolt kultúra maradványaiként.

A halálosan humoros kripta-kabaréban felvonul a márványtestű művésznő, a tisztánlátó médium, a holtak kórusa, és még utoljára angolspárgába vágja magát a halott balerina, mielőtt végleg eltűnne a színház megszentelt deszkáiról.

„Százféle intenzitással, százfelé sugárzik az előadás. Folyamatosan színházi nyelvet, előadói stílust vált, humorban és (ön) iróniában hempereg, miközben kitüntetett helyen kezeli a textust, bőséggel merítve a bölcsektől nem mindennapi bölcsességet.” (Králl Csaba, Revizor)

Koprodukciós partner: Katona József Színház

Rendező: Szabó Réka

Szereplők: Elek Ferenc, Fekete Ernő, Fullajtár Andrea, Góbi Rita, Gőz István, Hajduk Károly, Rezes Judit/Huzella Júlia, Szabó Márta, Szász Dániel, Tenki Réka

Zenészek: G. Szabó Hunor, Márkos Albert / Ölveti Mátyás

Író: Peer Krisztián

Dramaturg: Török Tamara

Produkciós asszisztens: Szabó Szilvia

Zeneszerző: Márkos Albert

Fény: Szirtes Attila

Díszlet: Bagossy Levente, Szirtes Attila

Kosztüm: Nagy Fruzsina

Támogatók: MASTERCARD, Fidelio, PORT.hu, Magyar Narancs, Gerlóczy Kávéház, Magyar Színházi Portál, Samsung, OKM

Galéria

Sajtó

A mozdulat igazsága

Gyász - kripta-revü

Nincs olyan, hogy ülök otthon, és azon gondolkodom, ennek vagy annak a színházi felfogásnak van-e jövője. Én az igazságát keresem annak, amit csinálok… Az érvényességét, az őszinteségét és nyilván a megszólító erejét. Fontos, hogy ne ragadjunk bele egy fajta kifejezési módba, hanem folyamatosan menjünk az utunkon, kísérletezzünk, próbálgassuk, milyen megszólalási formák érvényesek a mai világban.

Gyász - kripta-revü

A színlapon gyászjelentés: szól elvesztettről és elveszítőről; komikus hirtelenségről, ágybavizelésről és nyomaink maradandóságáról, leolvashatóságáról. Az elmúlás után „szegényebb lett a szegény világ, és még csak észre sem veszi”. A Gyász című előadás az elmúlás kérdését a művészet halálának és a művészek gyászának szempontjából teszi fel. És humorosan megvillantja a művészet nélküli szegény világ képét.

Gyász - kripta-revü

Emlékmúzeumot alakítottak ki a Kamrából, persze csak addig látogatható, amíg az új tulajdonos nem dönti el, hogy sztriptízbár vagy luxusétterem legyen a helyén. Csak színház ne – dehát végül is miért lenne, nincs már rá szükség. Addig is járja végig a dohos öltözőfolyosót, nézzen kellékeket, díszleteket, színészeket, minden ilyesmi kacatokat, amelyek véletlenül itt maradtak, egy letűnt idő letűnt mementóiként. Két órát tölthetünk egy elképzelt jövő – vagy egy létező jelen? – fiktív múltutazásában, amikor már nincs se színház, se irodalom, se művészet. Aggodalomra azonban semmi ok, a művészet furcsa dolog: ahányszor megszűnik, pontosan annyiszor újjá is születik.

A síron túl is: művészet

Gyász - kripta-revü

Többnyire hiába a beszéd és mozgás érzékletes, okos szimultaneitásából megalkotott képek, ha a mozgásnyelv jóval sokszínűbb és beszédesebb az elmondottaknál, az ember derül, de semmi több, a szűk két óra alatt egyre fogy az esélye, hogy valami téttel bíró fog történni.

À la recherche de eltűnt színdarab

Gyász - kripta-revü

A Gyásznak „csak" egy igazi nagy baja van: nincs benne színdarab. A Gyász egyik jelenetében színésztársai körbeállják a középen fekvő Hajduk Károlyt. Először mindenkinek egy-egy viccet kell elmesélnie, majd fel kell idézni egy „legkedvesebb gyermekkori történetet". Nekem is eszembe jutott egy, igaz, nem éppen legkedvesebb. Szeretett futballcsapatomat páholták rettenetesen bajnoki rangadón a Népstadionban (a történet a régmúltban játszódik, amikor még jó volt a magyar foci), és a szomszéd szektorból egy rivális drukker azzal hergelte táborunkat, hogy félpercenként álnokul sopánkodva felkiáltott: „Hol az ellenfél? Nincs ellenfél!"

Gyász - kripta-revü

Előrehaladva az időben mind kevesebbet értek meg a világból. Bemutatott a Bárka Színház egy Győzelem című színdarabot, de szerzőjogi okokból utolsó pillanatban átkeresztelte Victory-ra, nehogy sértse a Németh László felújítások szaporaságát. Most a Tünet Együttes társbérletben a Kamrával létrehozott egy albérleti előadást. Címe: Gyász. Jóllehet, szerzője Peer Krisztián és nem Németh László, itt nem támadt szerzőjogi kalamitás a címek összecsengéséből, pedig a Gyász van olyan egyedien csengő, leleményes cím, mint a Győzelem. És mégsem?