Bezárás
imagetext

Fotó: Jókúti György
Premier: 2010. május 14.



Mély fájdalommal, megtört szívvel tudatjuk, hogy nem vagyunk többé. Hosszú betegség után komikus hirtelenséggel kihúnytunk. Mintha sose lettünk volna. Jobb is, hogy a vége felé már egyre kevesebben látogattatok, az ember úgysem tud méltósággal az ágyba vizelni.

Kliséink még itt kísértenek. Nyomot hagytunk, de hogy olvas-e belőle bárki is… Szegényebb lett a szegény világ, és még csak észre sem veszi.

Emléke örökkön él.

Vagy legalábbis amíg mi vagyunk.

A Tünet Együttes és a budapesti Katona József Színház közös produkciója a művészet és a színház örök eszményeit ássa elő, hogy egy groteszk koporshow keretében elsirassa és kiárusítsa őket. A magas művészet közhelyeit, toposzait a nézők magukkal vihetik, vitrinbe zárhatják egy valahavolt kultúra maradványaiként.

A halálosan humoros kripta-kabaréban felvonul a márványtestű művésznő, a tisztánlátó médium, a holtak kórusa, és még utoljára angolspárgába vágja magát a halott balerina, mielőtt végleg eltűnne a színház megszentelt deszkáiról.

„Százféle intenzitással, százfelé sugárzik az előadás. Folyamatosan színházi nyelvet, előadói stílust vált, humorban és (ön) iróniában hempereg, miközben kitüntetett helyen kezeli a textust, bőséggel merítve a bölcsektől nem mindennapi bölcsességet.” (Králl Csaba, Revizor)

Koprodukciós partner: Katona József Színház 

Rendező: Szabó Réka 

Szereplők: Elek Ferenc, Fekete Ernő, Fullajtár Andrea, Góbi Rita, Gőz István, Hajduk Károly, Rezes Judit/Huzella Júlia, Szabó Márta, Szász Dániel, Tenki Réka  

Zenészek: G. Szabó Hunor, Márkos Albert / Ölveti Mátyás  

Író: Peer Krisztián  

Dramaturg: Török Tamara  

Produkciós asszisztens: Szabó Szilvia  

Zeneszerző: Márkos Albert  

Fény: Szirtes Attila 

Díszlet: Bagossy Levente, Szirtes Attila  

Kosztüm: Nagy Fruzsina  

Támogatók: MASTERCARD, Fidelio, PORT.hu, Magyar Narancs, Gerlóczy Kávéház, Magyar Színházi Portál, Samsung, OKM 


Sajtó