Bezárás

Szeretettel várjuk kollégáinkat, nézőinket a Szirtes Attila tiszteletére és emlékére alapított díj első átadójára. A díjátadóra Attila születésnapján, 2021. november 24-én délután 4 órakor kerül sor a Jurányi Házban.


A díjra összesen tizenhat jelölés érkezett tizenhárom különböző munkatársunkra, akik hosszabb-rövidebb ideje, többnyire észrevétlenül, a háttérben dolgozva járulnak hozzá a független előadó-művészet törékeny létéhez, progresszív előadások létrejöttéhez.

Várunk mindenkit, aki elkötelezett a független színházi terület, az alternatív színházcsinálás, kísérletezés iránt. Mindenkit, aki alkotóként, kiszolgálóként vagy befogadóként építi és segíti e közösség létét, működését és fennmaradását.

Attila mindig szenvedélyesen beszélgetett – mindenkivel, mindenhol. Elsősorban szakmáról, a jó színházról, színházi emberekről, vagy az élet más dolgairól. Szeretnénk, ha a díjátadó egyben alkalmat teremtene arra is, hogy találkozzunk, szót váltsunk egymással, közösen köszöntsük, ünnepeljük a jelölteket, és emlékezzünk Attilára.

A díj alapítói nevében:

Árvai György, Hudi László, Rozgonyi-Kulcsár Viktória, Szabó Réka


+ Szirtes Attila
Szirtes Attila a független tánc és színházi szakma jelentős alakja, szellemi és kétkezi
embere, fénytervezője, a Jurányi Ház műszaki vezetője, és állandó alkotótársa volt többek
között a Mozgó Ház Társulásnak, a Természetes Vészek Kollektívának, a Tünet
Együttesnek. Ötven éves születésnapja előtt néhány héttel saját akaratából távozott.

A Szirtes Attila-díjról
Szabó Réka búcsúzó írása
Interjú Szirtes Attilával (2017)