Bezárás

Az Emberi Erõforrások Minisztériuma Kultúráért Felelõs Államtitkársága az ígérthez képest jóval késõbb írta ki, és csak 2012 szeptemberében hozta nyilvánosságra az ez évi mûködési támogatások összegét, vagyis 2012. január 1. óta teljes anyagi bizonytalanságban dolgozunk, ilyen helyzetben lehetetlen tervezni. Az egyre halogatott eredményhirdetésig több társulat kölcsönt vett fel a remélt támogatás fényében, hogy mûködésüket tovább folytathassák. A kormány novemberi döntése alapján azonban a jogszerû pályázati eljárás keretében megítélt, de még nem folyósított támogatás összegének 36,51%-át zárolják (nagy valószínûséggel el is vonják) a VI-os kategóriában regisztrált, vagyis a kõszínházi struktúrán kívüli pályázóktól.
A Tünet Együttes esetében ez azt jelenti, hogy a megítélt 11 700 000 forint helyett éves szinten 7 428 330 forintból kellene mûködnünk, méghozzá visszamenõleg. Három éve a társulat mûködési támogatása 24 millió forint volt. Az összegbõl a következõ tételeket kellene finanszíroznunk: a társulat nyolc állandó tagjának fizetése, próbahelyünk, irodánk és raktárunk bérleti díja, a könyvelõ, a rendszergazda, a kommunikáció és PR költségei, takarítás, mosás, egyéb dologi kiadások, projektek megvalósításához való hozzájárulás, stb.

A 2012. évi mûködésre szánt 7 428 330 forintot várhatóan 2013 januárjában kapjuk meg. Ha nem érkezik segítség, a társulat körülbelül 2013 márciusáig tud fennmaradni.

Hogyan segíthetsz?
• Gyere el Kábé 10 címû születésnapi fesztiválunkra a Trafóba 2012. december 6 7 8 án, ezzel a független terület egésze mellett kiállhatsz, mert a rendezvénnyel elsõsorban a szcéna helyzetére szeretnénk felhívni a figyelmet. Licitálj kiállított fotóinkra, vásárolj támogatói jegyeket, bérletet (jegy: 5000 Ft/nap, bérlet: 10 000 Ft/3 nap).
• Látogasd elõadásainkat, hiszen a színházjegyek vásárlásával is támogatsz minket. Legközelebbi programjaink: Alibi – zenés-táncos kihallgatás (2012. december 12. Katona József Színház Kamra), Voks (2013. január 25-26. MU Színház)
• Jelentkezz hozzánk önkéntesnek, mindig akad olyan feladat, amelyben szükségünk van segítségre.
• Személyi jövedelemadód 1%-át utalhatod szervezetünknek, a Tünet Nonprofit Kft-nek. Adószámunk: 14663507-2-41
• Ha megteheted, támogasd anyagilag mûködésünket, projektjeinket. Számlaszámunk: 11702036-29906060
Anyagi hozzájárulásoddal a következõkben segíthetsz:
Gyászfilm címû kísérleti táncfilmünk utómunkálatai, amelyet a nyár során a Katona József Színházban bemutatott Gyász címû elõadás alapján forgattunk Pohárnok Gergely operatõr (I love Budapest, Hukkle, Taxidermia) és a Laokoon Film közremûködésével, a társulat tagjai és a Katona József Színház egykori és jelenlegi színészei (Elek Ferenc, Fekete Ernõ, Hajduk Károly és Rezes Judit) szereplésével.
• Kábé 10 születésnapi fesztiválunk megvalósítása
• a Jurányi Inkubátorházban bérelt irodánk, próbatermünk bérleti költségei

A FESZ (Független Elõadó-mûvészeti Szövetség) közös fellépést tervez a döntés ellen, ehhez is csatlakozhatsz, a fejleményekért kövesd az oldalukat: facebook.com/fuggetlen.szovetseg
Köszönjük segítségedet, amellyel hozzájárulsz társulatunk további mûködéséhez