Sajtó

...a részeket felváltva szakítják meg stand-upra hasonlító és táncos jelenetek, ráadásul a téma sem könnyen emészthető. A három síkban közös, hogy az élet buktatóiról szól, arról, hogy az elakadást hogyan lehet túlélni, ha túl lehet egyáltalán. A fennmaradás sziszifuszi munka (például a palota repedéseit folyton be kell tömködni), mert lehúz a gravitáció (kvázi a természet), egyre nehezebb ellentartani. Jól mutatja ezt a palota széthullása és azok a személyes(nek ható) beszámolók is, amik bár helyenként szórakoztatók, mégis a földbe döngölnek. A táncok szinte szó szerint megjelenítik, milyen földbe döngölve lenni.

A Jurányi Produkciós Közösségi Inkubátorházban látható előadás erényeként a próza és a mozgás harmóniája említendő első helyen. Az előbbi a humorával, az utóbbi a drámaiságával hat a publikumra. Az író Peer Krisztián ritmusérzékét profi színész is megirigyelheti.

A jelenetek mindegyike olyan, hogy finoman elszakít az előzőekben történtektől, és hagy időt arra, hogy átadjuk magunkat egy másik impulzusnak, hagyhatjuk, hogy a másfajta művészi kifejezésforma – tánc, zene, próza – hasson ránk. Mindezt a humor és a drámai hatás között ügyesen lavírozva adja elő a négy művész....

Zavarba ejtő ez a testből testbe átnézegetés. Én akaratlanul is elkezdtem összehasonlítani a saját elmúlt érzéseimet, sok esetben szinte azonos fájdalmaimat, a méhösszehúzódásokat, a görcsöket, mert ezeket baromira lehet érezni közben, annyira hiteles az egész. Fogalmam sincs, egy férfi nézőre hogy hat az előadás, de egy olyan nőre, aki már világra hozott gyereket, ez valóságos, ízes-szagos, testnedves, félelemmel teli, a végén mégis felszabadító élmény.

Műsorvezetők vezérelnek végig minket a parti három stációján, finoman terelve-irányítva a figyelmünket s a látottakkal kapcsolatban születő gondolatainkat anélkül, hogy egy pillanatra is elvennék a szabadságunkat. Bár, ha belegondolunk, olyan szépen és ügyesen fogják – képletesen – a kezünket, hogy a darab végére – ugyancsak képletesen – már a tenyerükből eszünk. (Hozzáteszem, Szabó Rékánál mindig jó kezekben vagyunk, és ezt a lehető legkonkrétabban értem.)

A Szabó Réka alapította, vezette Tünet Együttes A tünetegyüttes – reality a pincében-jével még inkább tünetté vált – a sajátjává és a mienkévé. Egy interaktívnak látszó, ám nagyon is klasszikus előadás arról, ami van, azaz ami nincs a színházi világunkban. Előadás, amivel igencsak jó lenne kezdeni valamit, merthogy magunkkal is kell(ene) – és nem csak e konkrét darab kapcsán – kezdeni valamit saját és közösségi, jól felfogott érdekünkben!