Bezárás
imagetext

Fotó: Szabados Luca
Premier: 2022. június 23.
Budafoki Víztorony



Tünet Együttes & Szabó Veronika: Szirének


Baudelaire: Kapcsolatok

Templom a természet: élő oszlopai
időnkint szavakat mormolnak összesúgva;
Jelképek erdején át visz az ember útja,
s a vendéget szemük barátként figyeli.

Ahogy a távoli visszhangok egyberingnak
valami titkos és mély egység tengerén,
mely, mint az éjszaka, oly nagy, és mint a fény,
egymásba csendül a szín és a hang s az illat.



Titokzatos szempárok és testek jelennek meg a horizonton. Egy bokor megzizzen, egy kő elgurul, az ágak recsegnek, a távolból egy hang közeledik. A szirénekkel egy mitikus világba érkezünk. Sétára, kalandra csábítanak minket az erdőbe, a tudatalattink terébe. Mintha születés és halál között, vagy saját belső, ismerős és ismeretlen tereinkben bolyonganánk. Félünk tőle, elveszünk benne, de erőt és vitalitást ad, elcsendesít, kíváncsivá tesz.


A félig emberi-félig állati lények hangja, tánca és a természeti környezet új mítoszt és rítusok sorát teremti. A szirének megnyitják a kaput és segítségükkel beléphetünk rajta.


„A munka során inspirációt merítünk a sámán hagyományokból, ahol az embernek szorosanegyütt kell működnie a természeti erőkkel és erőállatokkal, akik mozgásukkal, állapotukkal, hangjaikkal tanítanak, gyógyítanak és erőt adnak.” (Szabó Veronika)


"Az ember úgy érezte, egy másik dimenzióban – egy letisztult, csöndes, a külvilág zajától mentes világban – jár, ahol csak önmaga és a környezet harmóniája számít. (...) A tüskés bokrok között cikázva eredtünk a szirén nyomába, mintha mi lennénk a kíváncsi turisták vagy vérengző orvvadászok, ő pedig félelmetes, ugyanakkor kecses ragadozó létére a menekülő vad, aki kizárólag az emberi reakciókat figyelembe véve tette meg a következő lépéseit. "  (Gáll Anna, Index.hu)



A Szirének című helyszínspecifikus előadásban nézőinket erdei sétára, bolyongásra és egy kollektív rituáléra invitáljuk, ahol mindenki szabadon dönthet arról, hogy milyen utakat jár be és mennyire enged a szirének csábításának.

Korhatár: 14+

Rendező: Szabó Veronika

Szereplők: Kelemen Patrik, Lestyán Attila, Raubinek Lili, Szabó Veronika, Szász Dániel, Szász Zsófia, Vavra Júlia

Látvány: Szabados Luca

Szakmai konzulensek, alkotótársak: Vadas Zsófia Tamara, Szabó Réka

Zenei konzulens: Várnai Balázs

Produkciós asszisztens: Barna Alexandra


Támogató: Placcc Dance Fesztivál, EMMI


Bemutató: 2022. június 23., és  24. 18:00 - Budafoki Víztorony (Kamaraerdő).



Sajtó