Bezárás

Hírek


Díjat nyert A létezés eufóriája Párizsban


Hatalmas büszkeség: Szabó Réka rendezése, a Sóvirág alapján készült, világhírű A létezés eufóriája elnyerte a zsűri különdíját a dokumentumfilmek szekciójában a párizsi Festival international Signes de Nuit-n. Borzasztóan örülünk, ennél szebb hírt is tudtunk volna elképzelni!


A Jurányi Ház, a Tünet Együttes és a Természetes Vészek Kollektíva Szirtes Attila tiszteletére és emlékére díjat alapít azzal a céllal, hogy a független előadó-művészeti terület háttérben dolgozó kiemelkedő alakjai, nélkülözhetetlen kulcsemberei méltó elismerést kaphassanak.

Várjuk minden független színházi társulat, intézmény, produkciós műhely, formáció és egyéni alkotó/előadó-művész jelölését olyan munkatársakra, akik nincsenek rivaldafényben, mégis pótolhatatlan, elhivatott motor egyéniségek, kulcsemberek.



A Tünet Együttes három régi előadásából is kiállít részleteket a “NEM NAGY TRUVÁJ” - Technológiai kísérletek az előadóművészeti tervezésben, a Budapesti Őszi Fesztivál keretében!
Egy külön teremben ?????????́? ?????́????????́??? használatával három előadásunkkal találkozhattok: A Nincs ott semmi – avagy alszanak-e nappal az álmok; a Nem emlékszem, hogy így neveltek volna, illetve Az éjszaka csodái – tánc, tüll, tablet előadásokkal.
???????????́?: 2021. szeptember 27 – október 10., Minden nap 14-19 óra közt
???????́?: A margitszigeti Palackozó, a 26-os busz Hajós Alfréd uszoda megállója mellett.
? ????́??́? ????????! További információ a Facebook eseményben.


Szeptember 27-től kedd kivételével minden hétköznap reggel 9-től lesz tréning a Jurányiban, a Tünet Stúdióban. Próbáld ki az órát, nézd meg, neked való-e!
Szeptember-október folyamán hétfőn és csütörtökön ?????́ ??́?? vezetésével ???? ??? alapú, flow élményű vezetett óra lesz,
szerdán és pénteken ??????́? ????? ?????̋ tart vezetett ???????? ???? órát, ami az ízületek mozgásterjedelmének fejlesztésére koncentrál.
?????? Szeptember 27-től hétfőn, szerdán, csütörtökön és pénteken 9:00-tól 10:10-ig.
???? Jurányi Produkciós Közösségi Inkubátorház, Tünet Stúdió, I. emelet jobbra
???????́??? 1 alkalom 1800 Ft, 10 alkalmas bérlet 10 000 Ft. ??́?????????, ???́??́??????? ????????́????: 1 alkalom 1200 Ft, 10 alkalmas bérlet 6000 Ft. Azok az előadóművészek, akiknek még ez az összeg is gondot okoz, pályázhatnak a térítésmentes tréningezési lehetőségre.
Részletes leírás:
??????? ????? – ???́???? ?????́ ??́??́???
A body art jellegű vezetett tréning felépítése hasonló, de minden óra picit más izomcsoportra koncentrál. Pár óra után könnyen követhető, a légzéssel együttműködő, az erőt és elengedést váltogató óra fejleszti a vázizomzatot, a hajlékonyságot, tartás- és közérzetjavító hatású. Befelé figyelős óra, flow élmény. Felhőtlen napindítás, por- és stressztörlés.
Szabó Réka a Tünet Együttes művészeti vezetője.
???????? ???? – ???́?? ? ???? ????????́??!
Közepes-gyors tempójú vezetett óra, aminek a mozgásanyaga nagyban épül dinamikus jógára és korszerű mobility gyakorlatokra, illetve különféle nyújtási reflexek idegrendszeri segítésének technikáira. Mozgunk gyorsan és erővel, lassan és könnyedén, elmegyünk a mozgáshatár széléig.
Az egyes ízületek mozgásterjedelmét próbáljuk fenntartani, sőt, növelni! A boka és a váll erejében, a csípő, lábak, karok mozgásának finomságában, a test stabilitásában, szimmetriájában, a robbanékonyságban, a core izomzat erejében lehet látványos és gyors változást elérni vele – na meg abban, hogy nem fogsz lesérülni terhelés alatt sem!
A tapasztalatok szerint egy "normál" ember a mozgástartomány maximum 40-50%-át használja, táncosoknál sem jobb az arány 70-80%-nál.
Legyél erősebb, robbanékonyabb, és építs szabadon mozgó, sérülésmmentes, golyóálló ízületeket!
Az órát tartja: Kulcsár Vajda Enikő táncművész, edző, jógaoktató.


Már csak a hét végéig lehet jelentkezni a Tünet Együttes Beavató programjára! A 2021/22-es évadban 20 diákcsoport is ingyenesen vehet részt a programon. A 3 lépcsős beavató program középiskolás és egyetemista korú diákok, és civil szervezetek munkatársai számára kínál lehetőséget az alkotókkal való találkozásra.

“Van olyan, amikor egyszerűen nem találjuk a szavakat arra, amit érzünk... a Tünet Együttes előadásait látva felszabadító, hogy szavak helyett, vagy a szavak mellett a test nyelvén képesek megfogalmazni ezeket az érzéseket. Előadásaikban minket napi szinten érintő, társadalmi kérdéseket dolgoznak fel így. A Tünet Együttes Beavató programjának a vezetőjeként elképesztő élmény lehetőséget teremteni és szemtanúja lenni annak, ahogy a diákok felfedezik a mozdulatban rejlő lehetőségeket és felszabadulnak a nonverbalitás, az intuíció végtelen lehetőségeket adó világában. A legnagyobb sikerélmény pedig az, amikor csillogó szemmel értenek, értelmeznek egy számukra addig idegen műfajú táncszínházi előadást.” (Bakonyvári Krisztina színházpedagógus, a Tünet Együttes Beavató programjának vezetője)

A programmal közelebb hozzuk a kortárs színház, táncszínház világát, lehetőséget teremtünk egy, a verbális kommunikáción túlmutató közös nyelv gyakorlására. Az évadban megtekinthető darabok (melyekre a társulat kedvezményes jegyet biztosít): A létezés eufóriája dokumentumfilm, Burok, A tünetegyüttes, Trolletetés.

Jelentkezési határidő: 2021. szeptember 26. 24:00

Jelentkezni a pályázati űrlap kitöltésével lehet.


Tele vagyunk új és régi darabokkal, tünetekkel idén ősszel! Ne maradj le az Afterparty – egy fiktív törzs fiktív rituáléjának ősbemutatójáról a Trafóban!

Annál is inkább, mivel szeptember 22-i premierünk után After-afterpartyra várunk, ahol DJ Papa (Tilos Rádió, Cökxpon Ambient) barátunk szolgáltatja majd a talpalávalót. Itt a művészekkel, alkotókkal együtt kitáncolhatjuk magunkból, ami még bent ragadt.

Szeptember 23-i előadásunk után pedig Pándi Balázs moderálásban beszélgetünk a művészekkel, Szabó Réka rendezővel és Harcsa Veronikával, aki a darab zenei trénereként működött együtt.