Bezárás
A FÜGGETLEN SZABADEGYETEM a Stúdió K által indított hiánypótló szeminárium és beszélgetés-sorozat. A hétfői már az V-ik alkalom, ezúttal a hazai független színházak jelenlegi helyzetét elemzik. Nem is akárkik. Beszélgetőtársak: Nagy József, Hajdu Szabolcs, Szabó Réka, Szabó György és Fodor Tamás  



És akkor vannak a nagyon jófej osztályfőnökök, akik szentül vallják, hogy nem zárkózhatnak be az iskola falai közé és folyton keresik az alkalmat, hogy diákjaikat kimozdítsák, elvigyék, megtapasztaltassák a legkülönbözőbb civil szervezetek és alkotóműhelyek megfelelő programjaira. Na, az ilyen "ofőket" tömöríti az Osztályfőnökök Országos Egyesülete, ami április 27-én konferenciát szerveztett a Csodák Palotájában. Ott volt a Tünet is. Szász Dani beszélt a beavatóprogramjainkról.




Rékát beválogatták azon 50 művész közé, akikre érdemes figyelni, akik hatással vannak kulturális életünkre. 


Március 2-án a Tünet Együttes is előad a színházi neveléssel foglalkozó II. Nyitott Szemek Fesztiválon.


A Tünet Együttes és a Campfilm bemutatta a Sóvirág próbafolyamatai alatt készült filmet.


Film készült Fahidi Éva, Cuhorka Emese és Szabó Réka közös munkájából.


Köszönjük, ha adód 1%-ával a Tünet Együttest támogatod.
Cégnév: Tünet Nonprofit Kft.  |   Adószám: 14663507-2-41