Bezárás
imagetext
Premier: 2011. szeptember 12.



Anyagi nehézségei miatt a Tünet Együttes hajléktalanná válhat, vele együtt a Tünet Stúdiót már belakó alkotók és társulatok is elveszíthetik próbahelyüket. Ha vannak közös élményeink, legyen „közös” az otthonunk is, ments meg egy négyzetmétert a Tünet Stúdióból.

A Tünet Együttes 2011 márciusa óta üzemelteti a korábban L1 Táncművek néven működő helyet, amely a hazai táncélet több generációjának adott próbalehetőséget az elmúlt egy évtizedben. A Tünet Stúdió a társulat otthona, létezésének, működésének központja, darabjaik születésének helyszíne.

A Tünet Együttes a próbahelyet önerőből bérli és menti meg a tánc- és színházi szakma számára, a VI‑os kategóriában regisztrált alkotók és társulatok ugyanis kedvezményesen dolgozhatnak a termekben, és célunk, hogy a jövőben ingyen tehessék ugyanezt. A későbbiekben szeretnénk a stúdiót komplex művészeti és rezidenciaközponttá alakítani, teret adni műhelymunkáknak és tréningeknek, de jelenleg a hely fenntartása is gondot jelent számunkra, mivel a társulat állami támogatása az elmúlt két évben folyamatosan csökkent, a stúdió üzemeltetésének költségei és az egyre szűkülő állami források miatt jelenleg 12 millióval jut kevesebb pénz a társulat működésére, mint két éve.

A Tünet Együttes így hajléktalanná válhat, vele együtt a Tünet Stúdiót már belakó alkotók és társulatok is elveszíthetik próbahelyüket. Ha vannak közös élményeink, legyen „közös” az otthonunk is, ments meg egy négyzetmétert a Tünet Stúdióból.

Így támogathatsz minket: 1 m2 havi „bérleti díja” 2000 Ft, egy évre pedig 24 000 Ft-ért tudhatod magadénak a Tünet Stúdió 1 m2-ét. (Az összeg a bérleti díjat, a rezsit, a stúdióval kapcsolatos egyéb kiadásokat fedezi.)

Természetesen több m2-t és több hónapra is „bérelhetsz”, ezzel támogatva a társulat munkáját és fennmaradását.

Bár független társulat vagyunk, most tőletek függünk, segítsetek, hogy a színházi élet ne váljon „tünetmentessé”.

Banki átutalással vagy postai csekken történő befizetéssel is segíthetsz.
A Tünet Nonprofit Kft. számlaszáma: 11702036-29906060
Kérünk, a közlemény rovatba a következőt írjátok: „Adj teret” adomány

A Tünet Stúdió honlapján nyomon követhetitek, hogyan alakul a bérlőközösség, hogyan lakják be, ezzel mentik meg az adományozók a teret: www.tunetstudio.hu

A weblapon magáról a stúdióról, futó projektjeinkről, terveinkről is számos információt találtok.

Hogyan lehetsz a Tünet Stúdió virtuális bérlőtársa? Ha szeretnéd, hogy a Tünet Stúdió alaprajzán Te is megjelenj bérlőtársként, akkor kérünk, miután befizetted az összeget, küldj egy e-mailt a pr@tunetegyuttes.hu címre, amelyben jelzed, mekkora összegről van szó, és azért melyik teremben hány m2-t és hány hónapra szeretnél bérelni.

Befizetéskor ne felejtsétek el megadni neveteket és címeteket, hogy megköszönhessük a segítséget. E-mailben folyamatosan tudatjuk majd Veletek, pontosan miben segítettetek azzal, hogy a lakótársaink lettetek.