Bezárás
imagetext
Premier: 2012. december 07.



Kábé 10 – a Tünet Együttes születésnapi fesztiválja

Három előadás, performansz, amely három különleges rendező és a Tünet Együttes találkozásából születik. Közös pontjuk Voks című előadásunk szavazó rendszere.

Ardai Petra workshopja alapján: Nem emlékszem, hogy engem így neveltek volna
Kis emberi statisztikák, szubjektív leltár.
Alkotók, szereplők: Ardai Petra, Furulyás Dóra, Gőz István, Szabó Réka, Szász Dániel
(Ardai Petra: a holland magyar Space Színház alapító tagja. A társulat a valóság színházi leképezését keresi. (Ál)dokumentarista előadásaikon, társadalmi és politikai kérdéseket személyes közelségbe hozva, folytatnak párbeszédet a közönséggel. Magyarországon az Emlékmű a jelennek, Holland Cunami, WorldwideHeroShow, A hely, ahová tartozunk és A felhő) előadásaikat mutatta be a Trafó.)

Kárpáti Péter: TITKOS TÜNET (Az álom féltestvére)
A Tünet Együttes és a Titkos Társulat közös utazása a Labyrinthusban.

„Fölveszem a herevédőt, majd a lábszárvédőt. Fölhúzom, becsatolom. Aztán a fejvédőt. Becsatolom. Beteszem a számba a foggumit. Ráharapok. Fölveszem a kesztyűt. Becsatolom. Kész vagyok.
A Halállal szparringolok. Bal egyenesekkel tartom távol. Rádobok egy kombinációt: bal, jobb horog a fejre, és jobb lábbal egy körívest. Ráküldök még egy jobb egyenes rúgást. Levédi, válaszol két egyenessel és egy csapottal. Rúgok egy körívest combra, és rárobbanok négy egyenessel. Egy bal csapottal közbeszúr, dől a fülemből a vér. Térdelek a földön. Lefekszem a földre. Kiköpöm a fogvédőm. Ő leveszi a kesztyűjét, leveszi a fejvédőjét. Megnézi a pupillámat, beszél hozzám, csönd van.”

Alkotók, szereplők: Furulyás Dóra, Gőz István, Kárpáti Péter, Nagy Zsolt, Sebők Bori, Stork Natasa, Szabó Réka, Szász Dániel, Tóth Ildikó
(Kárpáti Péter: drámaíró, színházi dramaturg, a Titkos Társulat vezetője, amelyet a közönség a Szörprájzparti és A Pitbull cselekedetei című előadások kapcsán is ismerhet.)

Vajdai Vilmos: Vosk
„A Tüntet Együttes mellett, velük, mi is tünetünk, és leadjuk a Voskunkat /sicc (sic!)/! TARFÓ decebmer” (V. V.)
Szereplők: a Tünet Együttes és a TÁP Színház tagjai
(Vajdai Vilmos: rendező, színész, a TÁP Színház alapítója, vezetője, a Katona József Színház tagja. A Tünet Együttes az elmúlt években három alkalommal volt a TÁP Színház vendége.)

Rendező: Ardai Petra, Kárpáti Péter, Vajdai Vilmos
Alkotótársak, szereplők: Barna Zsuzsanna, Furulyás Dóra, Gőz István, Kárpáti Péter, Nagy Zsolt, Sebők Bori, Stork Natasa, Szabó Réka, Szabon Balázs, Szász Dániel, Tóth Ildikó, TÁP Színház tagjai