Bezárás


Már csak a hét végéig lehet jelentkezni a Tünet Együttes Beavató programjára! A 2021/22-es évadban 20 diákcsoport is ingyenesen vehet részt a programon. A 3 lépcsős beavató program középiskolás és egyetemista korú diákok, és civil szervezetek munkatársai számára kínál lehetőséget az alkotókkal való találkozásra.

“Van olyan, amikor egyszerűen nem találjuk a szavakat arra, amit érzünk... a Tünet Együttes előadásait látva felszabadító, hogy szavak helyett, vagy a szavak mellett a test nyelvén képesek megfogalmazni ezeket az érzéseket. Előadásaikban minket napi szinten érintő, társadalmi kérdéseket dolgoznak fel így. A Tünet Együttes Beavató programjának a vezetőjeként elképesztő élmény lehetőséget teremteni és szemtanúja lenni annak, ahogy a diákok felfedezik a mozdulatban rejlő lehetőségeket és felszabadulnak a nonverbalitás, az intuíció végtelen lehetőségeket adó világában. A legnagyobb sikerélmény pedig az, amikor csillogó szemmel értenek, értelmeznek egy számukra addig idegen műfajú táncszínházi előadást.” (Bakonyvári Krisztina színházpedagógus, a Tünet Együttes Beavató programjának vezetője)

A programmal közelebb hozzuk a kortárs színház, táncszínház világát, lehetőséget teremtünk egy, a verbális kommunikáción túlmutató közös nyelv gyakorlására. Az évadban megtekinthető darabok (melyekre a társulat kedvezményes jegyet biztosít): A létezés eufóriája dokumentumfilm, Burok, A tünetegyüttes, Trolletetés.

Jelentkezési határidő: 2021. szeptember 26. 24:00

Jelentkezni a pályázati űrlap kitöltésével lehet.